A Csóványos kilátó túra Királyrétről egy igen változatos gyalogtúra a Hárs-gerincen keresztül a Foltán-keresztig, majd a Nyír-rétet érintve a Csóványos tetejére. Visszafelé mehetünk akár az Országos Kék Túra útvonalán, mely a csodálatos Három hárs gerincén keresztül vezet a Szén-patak völgyébe, a Királyréthez.
Vízzel és kis kalóriapótlással érdemes elindulni, mivel a 20 kilométert meghaladó-, néhol igen megerőltető túra, sokat ki tud venni a szervezetből.
Parkolás
Amennyiben van hely, és a parkolóba állunk gépkocsinkkal, 1000 Ft-ba kerül a napijegy. Sok esetben nincs lehetőség beállni a parkolóba, így az út mellett tudunk parkolni, bár megállni tilos tábla van végig.
Általános információk
Közepes nehézségű gyalogtúrának mondható, néhány nagyobb emelkedővel. A szintkülönbség viszonylag nagy, de szerencsére egyenletesen oszlik el, néhány rövid kaptatóval. A Csóványos kilátó felé vezető út kifejezetten jól jelzett ösvényeken, erdészeti utakon vezet. Útközben két forrásból is tudunk vízhez vételezni.
Egy átalgos edzettségi szinttel rendelkező személynek 5,5-6 óra hosszúságú a túra, így elengedhetetlenül fontos a megfelelő cipő, vagy strapabíró túrabakancs, melyet legcélszerűbb túrazoknival hordani, mely a vízhólyagok képződését is megakadályozza, továbbá jól szellőzik és a kellő helyeken párnázott. Túrabot is jó szolgálatot tehet a kaptatókon, lejtőkön és a nedves időben csúszós ösvényeken.
Csóványos kilátó túra Királyrét
Királyrétről a vasúti parkoló elől indulunk, a vízszintes piros csíkkal jelölt aszfaltos úton. Körülbelül fél kilométer után letérünk az aszfaltos útról a vízszintes piros jelzést követve. Innen enyhén felfelé vezet a túra a villanyoszlopok mellett egy erdészeti úton 2,5-3 km-en át, majd az erdőben folytatódik. Szintén 2-3 km séta után egy tisztáson találjuk magunkat, ahonnan viszonylag nagyobb szintemelkedésekkel tart az út a kilátóig, kisebb megszakításokkal.
A Csóványos a Börzsöny legmagasabb pontja (938 m), mely tetején a régi geodéziai betontorony átalakításával létrehozott korszerű kilátó, melynek legfelső szintjére 133 lépcsőfok vezet fel.